Nagy örömmel jelentjük be, hogy elindítottuk együttműködésünket a Legacy Kft. szervezetfejlesztő csapatával!

Restart_Up Legacy

A Restart-Up egyik kiemelt célja a szervezetek nyitottabbá tétele a középkorúak foglalkoztatásának irányába. Ezen belül nyújtunk támogatást cégek számára sokgenerációs foglalkoztatóvá válási törekvéseikben és a középkorúak számára is vonzó, deverzitásában vállalati jó gyakorlatként megjelenő szervezeti stratégia kialakításában. Ezt a küldetésünket támogatják mostantól a Legacy Kft. tapasztalt szakemberei.

Közös programjaink az alábbi fő témák köré épülnek:

  • HR szakemberek támogatása a 45+-os korosztály megtartásában, motiválásában, fejlesztésében, kiégés elleni prevenciójában
  • A generációk és diverz csapatok hatékony együttműködésének javítása
  • Vezetők felkészítése idősebb kollégák vezetésére

Együttműködésünk első állomásaként együtt gondolkodásra hívtunk a témára nyitott és a munkaerőhiány szorításával küzdő szakembereket. A budapesti program folytatásaként pedig a kelet-magyarországi cégek vezetőit és HR szakembereit várjuk egy szakmai reggelire.

A programokkal kapcsolatosan örömmel várjuk az érdeklődők jelentkezését!